Gondoltam

Hosszú, unalmas autóutak alkalmával szüleim az idő gyorsabb eltelése és a gyermek szórakoztatása érdekében játszottak velem. Gondolni kellett valamire és a másiknak ki kellett találnia – biztos mindenki tudja, mire gondolok, ez az a játék, amelynek neve barkochba. Olyan kérdéseket szabad csak feltenni, amelyekre igen vagy nem válaszok adhatók (eldöntendő kérdések), és ezáltal kell rájönni arra, hogy a másik mire gondolt.

Ez a játék akkor nagyon nehéz, ha valaki csal. Vagyis, ha mielőtt a másik kitalálná a játékostárs gondolatát – megváltoztatja az eredetit és valami másra gondol. Hiszen nincs leírva, kőbe vésve – csak egy ellenőrizhetetlen, követhetetlen, „szabad” gondolat. Persze ez a fajta csalás se könnyű, mert illeszkednie kellett mindahhoz a gondolatlánchoz, amelyet a másik már megfejtett. Kemény agymunka – és becstelen.

Pedig sokan gyakorolják! Vannak, akik ebből élnek, így helyezkednek, próbálnak érvényesülni – már ha természetes igazságérzetük megengedi. Az egész világot behálózza hihetetlen sűrűn fonva a gondolathalmaz, amely által illeszkedünk a világba, kapcsolatokat építünk, bontunk, elfogadtatni próbáljuk több-kevesebb sikerrel magunkat, és illeszkedünk abban a szociális közegbe, ahova tartozunk vagy tartozni szeretnénk.

Azt gondolom, hogy nem kell magyaráznom, hogy bűnösök vagyunk: ez a nagyon durva, sokszor kegyetlen „játék” arról szól, hogy gondoltam valamire, amit te igazán soha nem fogsz kitalálni. Sőt, ne is találd ki! Jaj lenne nekem, ha kitalálnád – hanem pont ellenkezőleg: hidd azt, hogy valami egészen másra gondolok, amivel majd megvalósítom azt, amire valójában gondoltam, amit szeretnék, amit el akarok érni. Akár definíció is lehetne – mert ez az egész emberiségre kiterjedően általános.

Akik „kispályások”, azok ezt átlátszóan csinálják – és ettől kezdve nagy színjátékká lesz az egész: mert mindenki tudja, mire gondol a másik valójában, miközben eljátszák azt, hogy nem tudják. Bizony, sokszor szánalmas, nevetséges, groteszk helyzetek alakulnak ki – mert a nyíltság és őszinteség leleplezné az emberek nyomorúságos bűneit! A facebook-ra tette fel valaki: „Azt látom, hogy mindig azok teszik hazugsággal tönkre mások életét, akiknek sajátját az igazság forgatná fel.” Hát állandó felforgatás folyik – vagy az igazsággal, vagy a hazugsággal.

És közben „játszunk” – játszuk az élet-barkochba játékát: gondoltam… de hogy mire, azt ne találd ki, mert akkor félő, nem valósul meg az, amire igazából gondoltam. Gondold, hogy másra gondolok!

Akkor ki lehet őszinte? Lehet-e egyáltalán valaki? Létezik az, hogy valaki nem játsza ezt a kettős játékot?

Elgondolkoztam rajta – Jézusra az egyenesség volt jellemző. Volt sokszor, hogy utalt valamire, amire gondolt, azt nem mondta ki – de az nem volt kettős. Azt mondta: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok”. (Máté 10:16) A biblia kijelentésével összhangban – ez nem kétszínűséget jelent, hanem megfontoltságot, bölcsességet. Hiszen a biblia arra tanít: „A mi Urunk Jézus Krisztus nevére kérlek titeket testvéreim, hogy mindnyájan egyféleképpen szóljatok, és ne legyenek közöttetek szakadások, hanem ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz”. (1Korinthus 1:10) Igazodni – egyet gondolva és egyféleképpen szólva, vagyis nem úgy, mint aki valójában másra gondol.

„Az ember szava nem szél, ami jön és elmegy. (…) Amit az ember mond, az úgy is kell legyen. Nem csuda ez, hanem becsület.” Wass Albert. Igaza van! Ez a becsület, azaz tartás, egyenesség. Kinek van? Akinek szilárd talajon áll az élete! „Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérjen bölcsességet Istentől, aki készségesen és szemrehányás nélkül ad mindenkinek, és meg is kapja. De hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor és ide-oda hajt. Ne gondolja tehát az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól, a kétlelkű és minden útján állhatatlan ember.” (Jakab 1:5–8) Jakab apostol fején találta a szöget – éppen ott, ahonnan ez a kettős „játékunk” származik. Azt mondja: „kétlelkű, minden útján állhatatlan ember.”

Ne legyünk ilyenek! „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai”. (Róma 8:14) Azok „egylelkűek”! Arra gondolnak, akarnak, igyekeznek gondolni, ami Isten gondolata. Te kétlelkű – vagy egylelkű vagy? Hogyan gondolod?

Szigeti Miklós

(Megjelent a Tárogató májusi számában)

Következő    Főoldal    Kezdőlap    Presbitérium