Szabad – vagy – rab

bilincsSzabad vagy rab. Így kijelentő módban is lehet értelmezni a fenti három szót. Ezt halljuk, ezt sugallják a kanadai médiák körülöttünk: szabad vagy! Élj szabadon! Rázd le a régi társadalmi béklyókat, változtasd meg a természeti, biológiai törvényszerűségeket is, amelyek szabályozták évezredeken át az egymást váltó korokat – és most végre: légy szabad! Mutasd meg ember, hogy te vagy a minden!

Elég volt ebből az idejétmúlt megkötöttségből, hogy férfi és nő – éppen itt az ideje, hogy átlépjünk rajta. A férfi is szüljön gyereket – illetve ameddig nem tud, azaz ameddig a mindenható tudomány nem oldja meg, nem korrigálja ezt a hibát, addig is –, a férfi mindenben legyen olyan, mint a nő és a nő, mint a férfi. Menjen a férfi gyermekszülési szabadságra, a nő pedig dolgozni! Nem kell a gyermeknek az anyai gyöngédség, gondoskodás, szeretet, a családi fészek melege (és egyéb ilyen érzelgős bugyutaságok) – majd megadja neki az apa. Ha nem tudja, akkor majd megtanulja. Ha nem tudja megtanulni, akkor azt adja, amit tud. Az sokkal jobb lesz, mintha az anyja van vele.

Közben pedig a gazdaság majd dübörög, mert a hiányzó munkaerőt pótolja a szülés utáni héten munkába álló anya. Milyen jó lesz, hiszen, ha dolgozik, lesz pénze, hogy akár még az apát is kiváltsa, és ő is visszamehet dolgozni. Majd vesz fel gyermekgondozót. Sőt, talán még arra is telik majd, hogy beszerezze a legmodernebb robotot – ami ma még nincs, de hamarosan itt lesz –, amely pelenkáz, megszoptat, etet, ringat, mesét mond, átölel, becézget és mos, főz, takarít, számlát befizet. Milyen fantasztikusan jó, hogy neki mindezekkel az ódivatú dolgokkal egyáltalán nem kell soha többé foglalkoznia. Az anyának kiteljesedhet a karrierje! Bányában dolgozhat, és lehet akár brigádvezető is. Vagy építheti saját vállalatát. Végre mindenben, teljesen olyan lehet, mint a férfi.

És ez fordítva is igaz! Végre a férfi is lehet nő – anya. A benne szunnyadó nőiség, anyaság törjön elő, mint valami vulkán. Húzzon szoknyát, kötényt, fesse a körmeit (ja, az más, de azért hasonló), változzon át nővé, anyává, nemcsak kívülről, hanem sokkal inkább belülről.

Gondoljunk bele – milyen jó lesz! Megvalósul a nemek közötti teljes átjárhatóság. Hát nem erre vártunk? Végre kimondhatjuk: szabadok vagyunk! Kár, hogy ezt már néhányszor a történelem folyamán különféle ideológiák uralomra jutásakor visszavonhatatlanul deklarálták – aztán rájöttek, hogy mégse azok.

Éppen ezért a címben megjelölt három szó kérdésként is értelmezhető: Szabad vagy rab? Mitől függ, hogy azzá légy? Tényleg a fent leírtak, a férfi és női meghatározottságok a valódi rabság, amelyből szabadulni kell? Az anyaság, apaság a börtön, és az ettől való szabadság jelenti a boldogságot? Tényleg az a főcél, hogy teremtettségünkből fakadó biológiai, anatómiai, szociális, társadalmi meghatározottságainkat megváltoztatva, azoktól megszabadulva, azokat lerázva éljünk?

Ma a kanadai médiák ezt az ideológiát képviselik – úgymond ideológia-mentesen! Vagyis a valóságban ideológiai agymosás folyik nagyon világos politikai, hatalmi célokért, miközben hivatalosan minden szigorúan ideológia-mentes; ami hazugság. Ugyanis lehetetlen, önmagában ellentmondásos ez a kijelentés és állítás, azaz az ideológia-mentes társadalom! A lét értelmezése, a lét céljának meghatározása, azaz ideológiai alapok nélkül egyetlen társadalmi képződmény sem képes létezni! Ideológia-mentes tehát nincs – a kérdés ezért az, hogy milyen létértelmezésből indul ki a mai modernek mondott társadalom? Nehéz a válasz olyan szempontból, hogy nincsenek írott dogmák, nem is egyfajta deklarált vallás, mert ebben is új és modern – de világos és proponált életfilozófia., amely a hallható, olvasható kommunikáció alapján emberközpontú, szinkretista, populáris. Kicsit ebből is, kicsit abból is, ami a legjobban hangzik, ami szimpatikus mindenkinek, és aminek vallása, vállalása jó színben tűntet fel. Semmi elkötelezés, semmi számonkérhetőség – hanem mindenki számonkérése, aki nem ezt az ideológiát vallja. Szinte minden héten megjelenik a médiában egy-egy politikai, ideológiai ellenfél meghurcolása, leginkább helytelen erkölcsi magatartás címszóval. A szálka és a gerenda, a megbocsátás és a megjobbítás biblia példája és alapelvei helyett az elpusztítás és teljes megsemmisítés céljával – legyen az konzervatív politikus vagy egyház vezető.

Tényleg ez a valódi élet, az igazi szabadság és boldogság? A címben lévő három szót lehet eldöntendő kérdésként is értelmezni: Szabad, vagy rab?  20A teremtett világ a hiábavalóságnak vettetett alá, nem önként, hanem annak akaratából, aki alávetette, mégpedig azzal a reménységgel, 21hogy a teremtett világ maga is meg fog szabadulni a romlandóság szolgaságából Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságára. (Róma 8:20 – 21) Ez a szabadság az Isten szeretete a Jézus Krisztusban: a bűnbocsánat, az alázat, a békesség és béketűrés, a másikról jót gondolás, a másik érdekeinek is az előmozdítása. Tudok-e így viszonyulni, szeretni, lemondani magamról? Ez az igazi szabadság!

Szigeti Miklós

Reklámok
Általános

Álarc

Télűző farsang van. Magyarországon beöltöznek emberek riasztó öltözetbe, rémisztő álarcot viselnek – ami ma már inkább mókás – hogy elűzzék a hideget. Ha valahol, akkor szerintem ezt nem Mohács környékén kellene gyakorolni, hanem inkább Winnipegben, vagy Whitehorse-on – és nem februárban, hanem áprilisban, vagy júniusban…

Mit űz el az álarc? Kinél, mit: félelmet, kisebbrendűségi érzést, megfelelési kényszert, bánatot, haragot, sértettséget, érvényesülési vagy uralkodási vágyat… és a sor végtelen. Vannak védekező és támadó álarcaink. Még arra is képesek vagyunk, hogy rétegesen tegyük fel álarcainkat – ötöt, hatot egymásra. Ilyenkor még az is előfordulhat, hogy adott esetben nem azt az álarcot húzzuk elő, amelyiket kellene, és teljesen összezavarodunk… ilyenkor akár az igazi arcunkat is megláthatják. Pedig azt mindenki elrejti. Senki ne lássa, hogy bizony, valójában lusta, uralkodni vágyó, élvezethajhász, testi, erőszakos, mértéktelen, mérhetetlen önző, irigy, hűtlen, hazug, barátságtalan, csak a maga érdekeit néző, kétszínű (éppen ezért visel álarcot)… Természetesen nem a kedves olvasók, hanem mások, akiket a kedves olvasók is tudnának sorolni…

Nos, hogy mindezeket elrejtse, hogy ezek ne látszódjanak meg, hogy ne rontsák megítélését – ehhez álarc kell. Ahogyan a smink eltakarja a ráncokat – úgy takarják el álarcaik bűneiket. Egy időre. 10Mert mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk a Krisztus ítélőszéke elé, hogy mindenki megkapja, amit megérdemel, aszerint, amit e testben cselekedett: akár jót, akár gonoszat. (2Korinthus 5:10) Ahol leplezetlenség van, ott a valóságot látják.

Van, aki már annyi álarcot hord, hogy ő maga sem ismeri az igazi arcát. Az ellenben divat a mai maszkabálos társadalomban, hogy egyes, oda bele nem illő magatartásformákról, társadalmi csoportokról lerántják az álarcot, kipellengérezik – és kielégülnek, mert így az ő álarcuk még valóságosabbnak, igazabbnak, hitelesebbnek tűnik.

Így rántják le bizonyos közszereplőkről az álarcot, és pellengérezik ki őket ország-világ előtt, hogy szexuálisan zaklatták munkatársaikat szavaikkal, érintéseikkel, magatartásukkal. Ez a szándék-állarc lehull, mindenki megbotránkozik – és nagyon sok valódi, tettleges álarc rejtve marad. De a társadalom igazságérzete kielégül.

Az uralkodó ideológiának – mert nincs társadalmi létforma annak fentarthatóságát biztosító ideológiai alapok nélkül – ugyanez a motivációja érhető tetten, amikor a vallás képviselőit leplezi le, pellengérezi ki hasonlóképpen. Félreértés ne essék, természetesen (mármint emberi természetünkből eredően) a vallás képviselői is viselnek álarcot, és ha lerántják, ott is az Isten kegyelmére szoruló bűnös ember marad. De ezt előszeretettel cibálja és citálja az uralkodó média, ezzel is igazolva önmagát és az ideológiát, amelyet képvisel. Pedig ők is álarcot hordanak, és néha még az is előtűnik, hogy nagy sötétségek vannak az álarcok alatt. Mert nincs különbség: 23mindenki vétkezett, és híjával van az Isten dicsőségének. (Róma 3:22–23)

Mit bizonyít mindez? Azt, hogy farsang nem csak februárban van! 2Azt gondolja magában a bolond, hogy nincs Isten! Romlottak és utálatosak tetteik, senki sem tesz jót. 3Isten letekint a mennyből az emberekre, hogy lássa, van-e köztük értelmes, aki keresi az Istent? 4Mindnyájan elpártoltak tőle, egyaránt megromlottak. Senki sem tesz jót, egyetlen ember sem. (Zsoltárok 53:2–4) Tökéletesen jót nem tesz soha – de aki valóban elfogadta Isten ajándékát a Krisztusban, az elkezdi levetkőzni, fokozatosan lebontani álarcait. Pontosabban, ezt végzi el benne az Isten szeretete, azaz Jézus Krisztus. Egyre kevesebb lesz az álarc – és egyre több a valóság. És még ha nincs is, ami eltakarja fogyatékosságait, bűneit, akkor is vonzó, mert hiteles, egyenes, őszinte, jószándékú, megújulásra és bűnbánatra nyitott. Közben pedig tartása van – már nem az álarcok miatt, hanem Krisztusért, aki benne él és növekszik. Aki az igazság, békesség és szeretet. Szomorú valóság, hogy nagyon sokszor a vallás maga is sziklaszilárd álarccá keményedik – és ezzel teljesen hiteltelenné lesz!

Álarcok folyamatos cseréje és karbantartása helyett Krisztus képére és hasonlatosságára formálódjunk! Ez nem művi álarc, nem farsang – hanem a szív, a viszonyulás, az egzisztencia cseréje. Ezért halt meg és támadt fel Krisztus – az álarcellenes megváltó!

Szigeti Miklós

*Megjelent a Tárogató 2018. februári számában (szerk.)

Általános

Nyilvános jogtalanság

Jogállamban élünk. Ráadásul igen jól működő, a rendet fenntartó, megőrző, a társadalom békéjét, előmenetelét biztosító jogállamban. Mégis, mivel tökéletlen, azaz a bibliai antropológia szerint bűnös emberek alkotják – ezért a legtökéletesebbnek látszó rendben is van rendetlenség.

A jelenlegi, nagyon régóta érvényben lévő törvények értelmében törvénybe ütköző minden fajta kábítószer árusítása, birtoklása, fogyasztása. Ez alól a jelenleg olyan sokat tárgyalt marihuána sem kivétel. Törvényileg tilos – de mindenhol teljesen nyíltan árusítják, fogyasztják. Olyan mértékben elterjedt, hogy a társadalmi nyomás hatására, a törvények ellenére „legalizálódott”. Már évtizedek óta tilos – de szabad. A törvényi keretek évekkel, évtizedekkel követik a gyakorlatot – 2008 júliusától már szabad lesz… illetve addig is szabad (mint eddig), csak nem hivatalosan, törvényesen.

Duplexben lakok. A körülöttem lévő összes duplex emeleti erkélyét beüvegezték és ezzel egy újabb szobát hoztak létre. Ez hatóságilag „szigorúan” tilos – erkélynek tevezték, a hatóságok úgy vették át, annak kell lennie. Illetve mégse, mert bárki beüvegezheti, nagyon nyilvánvaló, a hatság is látja, szinte az ilyen épületek 90%-nál így csinálják, de senki nem szól érte, tehát szabad. Éppen úgy, mint ahogyan „szigorúan” tilos ilyen épületekben kiadó lakrészt kialakítani, leválasztani a hátsó bejáratot és onnan egy önálló bejáratú lakrészt kialakítani. Tűzrendészetileg, biztonság-technikailag veszélyes és tilos. Ennek ellenére, mivel az ingatlanárak csillagászatiak, és mivel az embereknek nincs hol lakniuk – tudják, minden illetékes hivatal tudja, de nem szólnak ellene, tehát szabad. Amolyan tilos-szabad.

Sok helyen jellemző az indokolatlan sebességkorlátozás. Senki, még a hivatalos állami járművek sem mennek annyival – de oda áll a kanyar után a rend őre, hogy mérje a sebességet. Mindenki, a forgalmi rendet kialakítók is tudják, hogy ott az összes autós a forgalmi viszonyoknak megfelelően közlekedik – ami tilos.

A társadalom alappillére a család! A család alappillére a hűséges, tartós, szerető párkapcsolat, a házasság! Amikor két ember szabad arra, hogy feltétel nélkül, önátadóan és kizárólagos módon szeresse, élvezze és sokszor elszenvedje a másikat. Össztüzet zúdít ez ellen a közgondolkodás, a médiák, a korszellem, hirdetve a szabadságot, az élet élvezetét, leértékelve és rabságnak beállítva a házasságot. Mivel Brit Kolumbiában a házasságkötések és együttélések számaránya az utóbbiak javára eltolódott, ezért 2013 márciusa óta a két évnél régebbi együttélés ugyanolyan jogi kapcsolatnak számít, mint a házasság.

Kanada mindenkinek, fajra, nemre való tekintet nélkül teljeséggel egyenlő jogokat biztosító, senkit semmiben nem korlátozó, mindenkinek egyenlő esélyeket biztosító ország – ez az egyik legfontosabb alappillére. Mégis befogad egyre nagyobb számban olyanokat, akiknek értékrendje nem egyezik ezzel, sőt ennek ellentéte. Akik számára például, vallási meggyőződésből a nő nem azonos a férfival. Akik ezt vállalják, vallják, hirdetik és gyakorolják – és mégis szeretettel, empátiával fogadottak Kanadában. Másfelől, ez a 22-es csapdája. Mert, ha nem fogadja szeretettel a háború súlytotta országokból a más társadalmi értékrenddel élő menekülőket, akkor ellene mond saját elveinek – ahogyan ellentmond azzal is, ha befogadja. Németországban okozott problémát számos többnejű menekült, akik nem kívántak elszakadni törvényes hitveseiktől. Mert ez így nyilvános jogtalanság – egy adott jogrenden belül, ami működik, még akkor is, ha nagyon sok ponton relativizálódik annak hatályossága.

Azt gondolom, a kedves olvasók mind tudnák folytatni a példákat. Azt keressük, ahhoz igazodjunk 2018-ban is, ami állandó, és nincs benne változás: 17Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása. (Jakab 1:17) Ez az élet egészére érvényes! Aki feladja szabadságát Krisztusnak, az lesz szabad a szeretetre. Igen, van benne lemondás bőven, de gazdagodik és gazdagít általa, kiteljesedik élete. Nyilvános jogtalanság sokfelé – de egyenesség, nyíltság, őszinteség jellemzi. Legyen így közöttünk mindenkor!

Szigeti Miklós

* Megjelent a Tárogató 2018. januári számában (szerk.)

Általános

Rabságban van jól

Nem szeretjük a rabságot, senki sem szereti. Mégis van valami, ami fontos, hogy mindenkor kontrol alatt legyen és ne engedjük szabadjára – és ez az indulat! Jó, ha a hitünk, az értelmünk, a másik tisztelete, az adott szociális közeg szabályai nem engedik szabadjára indulatainkat. Jó, ha a józan ész, a higgadtság, a belátás vezérel, és nem a természet szerint belőlünk feltörő érzelemi megnyilvánulás.

„Mert így szól az én Uram, az ÚR: A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek! De ti nem akarjátok…” Ézsiás 30:15

Egy friss hír szerint az ISIS-től fokozatosan visszafoglalt területekre félnek visszaköltözni az onnan elmenekült emberek. Fabinyi Tamás magyar evangélikus püspök is járt arra, és hihetetlen rombolásról, templomok meggyalázásáról ír (index.hu). Irak északi részében, Szírával és Törökországgal határos részeken, Mosul térségében, többségében keresztyének és jazidi vallású kurdok laknak, azaz laktak. Az ISIS három évig uralta a területet. A keresztyén templomokat megrongálták, a jazidi templomokat mind felrobbantották. A településekről minden kurd és keresztyén elmenekült. A mohamedánok viszont maradtak, és támogatták a ISIS-t. Ezért viszont, a települések felszabadítása után, a menekültek félnek visszaköltözni azok közé az emberek közé, akik örömmel üdvözölték a szélsőséges, kegyetlen gyűlöletet hirdető, szító és gyakorló ISIS katonákat. Ha ez van valóban a szívében és lelkében, ha tényleg így gondolkoznak, akkor hogyan lehetséges élni velük, megbízni bennük? Ki akar élni ilyen indulatok közt?

Érdekes, hogy ez évszázadokig nem volt probléma. Az értelem, a másik tisztelete, a szociális közeg szabályai tartották egységes mederben a társadalom életét. Biztos, hogy ezek a feszültségek, indulatok jelen voltak, de csak a mélyben, börtönbe zárva. Éppen ezért kiegyensúlyozott, nyugodt, szép életet éltek együtt; jól ment a túrizmus, a munka, és sok gyermek született, akik együtt jártak iskolába, játszottak a tereken – jazidi, mohamedán és keresztény együtt. Egészen addig, ameddig el nem szakadt a húr, és szabadjára nem kerültek a gyilkos indulatok. Attól kezdve viszont elszabadult a pokol és asszonyok, gyermekek, idősek milliói élnek menekülttáborokban, rettenetes körülmények közt, miközben a férfiak harcolnak, ha még élnek. Elszabadult a pokol – mert elszabadultak az indulatok.

Mi segít? A fenti ige szerin: megtérés, higgadtság, béke, bizalom. A megtérés azt jelenti: teljes, 180 fokos fordulattal vissza Isten eredeti akaratához! Vagyis: legyenek rabságban indulataink! „Ne fizessetek a gonoszért gonosszal, vagy a gyalázkodásért gyalázkodással, hanem ellenkezőleg: mondjatok áldást, hiszen arra hívattatok el, hogy áldást örököljetek.” (1Péter 3:9) A helyi római katolikus püspök is nyilatkozott a riportban. Maga húzta a törmelékek közt mégis megmaradt harangot, hogy megbékélésre, istentiszteletre (ez a kettő egyet jelent!) hívjon! „Ne fizessetek senkinek rosszal a rosszért. Arra legyen gondotok, ami minden ember szemében jó. 8Ha lehetséges, amennyire tőletek telik, éljetek minden emberrel békességben. 19Ne álljatok bosszút önmagatokért, szeretteim, hanem adjatok helyet az ő haragjának, mert meg van írva: „Enyém a bosszúállás, én megfizetek” – így szól az Úr. 20Sőt, „ha éhezik ellenséged, adj ennie, ha szomjazik, adj innia; mert ha ezt teszed, parazsat gyűjtesz a fejére.” 21Ne győzzön le téged a rossz, hanem te győzd le a rosszat a jóval.” (Róma 12:17–21)

Szépen hangzik, de magunktól nem megy! Csak, ha Krisztus indulata növekszik bennünk! „Az az indulat legyen bennetek, ami Krisztus Jézusban is megvolt” – aki adta magát értünk, ellenségeiért! Hiszen nem az ő akaratát tesszük, hanem ami azzal ellentétes, a bűnt. És mégis szeret!

Vannak, akik hiszik a lehetetlent, és visszaköltöznek Mosul és környékére, habár a pusztítás olyan nagy, hogy sokan megkérdőjelezik, újjáépíthető-e még. Nemcsak az épületek, de a közösség is. A püspökök hiszik, hogy van feltámadás, lehetséges a lehetetlen. Csodálatos példává lesz, ha megvalósul!

Mi pedig tanuljunk, kemény a lecke! Indulatainkat tegyük Isten kezébe, az ő kontrolja alá! Feszültség van mindenhol! „A megtérés és a higgadtság segítene rajtatok, a béke és a bizalom erőt adna nektek!” Adjon! Éljünk békességben!

Szigeti Miklós

*Megjelen a TÁROGATÓ 2017. júniusi számában (szerk.)

Általános

Tizenhét évesen – agytumorral

Rádió riport, 2017 március 24. Tizenhét éves lány hősies harcáról szól az agyát megtámadó rákos megbetegedéssel (terminal brain cancer). Nem is harcról szól, hanem annál sokkal többről. Két éve volt az első diagnózis, és egy hónapja kapta a hírt: új daganatokat fedeztek fel. Az orvosok szerint Becca-nak az ideje kevés, három hónap és egy év közt lehet. A lány és családja – édesanyja, édesapja, nővére – együtt vannak, szeretetben, sokat nevetnek, tele pozitív beállítódással.

Becca elindított egy kampányt – tegyél valami jót a nevemben. Varázsolj mosolyt valaki arcára, hallgasd meg, keresd a kedvét, tégy valamit, bármit, amivel örömet okozol valakinek. Lavinaként indultak meg a tweet bejegyzések. Benzinkútnál egy fiatal anyukának nem működtek a kártyái, készpénz nem volt nála – valaki kifizette a tankolást, Becca nevében. Egyik kórház ápoló személyzete kaptak egy tortát. Egy idegennek adott egy $5-os Tim Hortons kártyát. Áldás csomagokat (édességek, kis ajándékok) osztogattak Fredericton belvárosában. Hontalannak vásárolt kesztyűt, zoknit, élelmet… mind-mind Becca nevében. A kedvesség hatalmas tömege – így jellemezte célját Becca. Valaki pedig ezt mondta: „Azt gondolom, hogy mindannyian legbelül a jót akarjuk tenni… ezért emberek kis dolgokat tesznek egymásért, és nagy dolgokat Becca nevében, és ez csodálatos.”

Jézus Krisztus is hasonlót mondott: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:16) Csodálatos, amit a 17 éves Becca végez élete vége felé! Áldott ő, a családja, hogy ilyen szituációban ilyen látással tud adni, gazdagítani másokat, a világot! De, mi lesz, ha Becca meghal? Vége szakad a mozgalomnak?

Olyan nagyon jó, hogy nem! Mert ezt a mozgalmat igazából olyan valaki indította el, akit 33 évesen, bűntelenül keresztre feszítettek! Mert megvan mindenkiben a jó, csak alszik. Az önző emberi természet elnyomja, elaltatja, és a világ, ez a mai modern világ nem a jóságáról ismeretes, hanem a szenvedésről, és a nyomorúságról, amelyet leginkább mi okozunk magunknak, és egymásnak.

Állami munkahelyen négy szakember dolgozik. Egyik, aki újabban került oda, kimerülésre hivatkozva, orvosi papírral már három hónapja van távol. Megteheti, mert ezt biztosítja a rendszer, a szakszervezet. Munkáját a másik háromnak kell elvégezni – az éjszakai ügyeleteket is beleértve. Rokkannak bele. De a mentőállomás nem zárhat be, újat felvenni pedig nem lehet. Ha viszont nem véd a szakszervezet, akkor a fiatal édesanyával közlik, legfeljebb két hónapot maradhat otthon a babával, utána oldja meg, mert a munkájára szükség van, felvesznek hekyette mást. Akárkihez fordulok, panaszkodnak: a munkáltató kegyetlen, könyörtelen – nem számít az ember, csak a termelés. Minél olcsóbban minél többet. Ha Becca üzenete valóra válna, akkor nem lenne több válás sem, mert mindenki azt keresné, ami a másiknak jó. És az életpéldákat a végtelenségig lehetne folytatni.

Vajon hány 17 éves lánynak kell agytumorral szenvednie, hogy megváltozzon a világ? Vagy ettől sem változik meg alapjában – csak egy időre, önigazolásként is, szép ruhát ölt, abban mutatja magát, miközben alatta mosdatlan, koszos, büdös?

Becca lelkülete, indulata Jézus Krisztusé. Nekem, húsvét fényében, Őrá mutat: „Ha tehát a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek.” (János 8:36) Mert a bennünk lévő jóság olyan, mint a tenger homokja. Lehet bele szép üzeneteket írni, nagy szíveket rajzolni – de jön egy hullám és nincs többé. „Ezért, ha valaki Krisztusban van, új teremtés az: a régi elmúlt, és íme: új jött létre.” (2Korinthus 5:17) Mert van kőszikla alap, amely segít eligazodni és mutatja: mi a jó és mi a rossz. Kérjük, hogy ebben a felszínes világban mutassa meg szüntelenül, hogy tudjunk hozzá igazodva, nem csak alkalmanként, hanem szüntelenül világítani!

                                                                                            Szigeti Miklós

Általános

Jogtalanul jogos

Kanada a világ egyik legtoleránsabb, mindenki jogait figyelembe vevő országa. Ez szeretne lenni – de ez nem mindig sikerül. Már csak azért sem, mert nem lehet mindenkinek kedvezni, és mi, emberek teljesen különbözőek vagyunk. Van, akit világnézeti alapon egyvalami háborít fel – és valaki mást valami más: mert más alapról szemlélik, élik meg ugyanazt. Ettől kezdve az a kérdés, hogy melyik alapot tekintsük a társadalom számára normának. Mindenképpen valaki jogai sérülnek!

A Quebec City Saint-Sacrement Kórház központi épületének felvonói fölött, annak elkészülte óta, függ egy nagy kereszt, pontosabban feszület – mert a kórházat 1927-ben római katolikus nővérek alapították. Az év elején egy személy súlyosan nehezményezte, hogy egy állami kórházban, amelynek vallási szempontból semlegesnek kell lennie, ilyen vallási szimbólum található. Ezt a város vezetősége átgondolta, jóváhagyta, és a keresztet azonnal eltávolították. Ám ekkor azok szólaltak meg, akik felháborodtak a kereszt eltávolítása miatt, mondván, hogy ez Quebec City történelmének része, benne a katolikus apácák jövőt építő munkájával. Több mint 600 telefonhívás érkezett a hivatalba a kereszt visszaállítását kérve. Végül Quebec tartomány vezetése a történelmi hagyományokra hivatkozva kijelentette, hogy visszahelyezik a keresztet a kórházba; és ugyanezért marad a kereszt Montreal fölött is a hegyen. Pedig ez bizonyosan sérti némelyek jogait…

Édesanya áll két kiskorú gyermekével a buszmegállóban. Az ott elhelyezett hatalmas hirdetőplakáton azonos nemű partnerkereső szolgáltatást reklámoznak. Két férfi meztelen felsőtesttel, érzékien érintve egymást. Az édesanya lelke háborog, próbálja, hogy gyermekei ne lássák. Egyrészt nem nekik való látvány, másrészt számára a család szent, amely apa, anya, gyermekek természet szerint való alapfogalmát jelenti. Semmilyen eszköze, módja nincs, hogy ez ellen, emberi jogaira hivatkozva szavát felemelje, mert jelen társadalomban megbélyegzik, hogy kirekesztő. Mert a társadalom egy másik alapon áll – szilárd meggyőződéssel. Zászlajára az esélyegyenlőség, tolerancia, emberi jogok nemes jelszavai vannak felírva – amelyek ilyen módon való értelmezése és gyakorlata viszont kirekesztők, megbélyegzők a másként gondolkodók számára.

Másik példa. Egy Kanadában megjelent állami jelentés szerint több bennszülött származású, azaz indián gyermek volt 2011-ben(!) állami gondozásban, mint amennyi a kötelező bentlakós iskolai rendszer idején volt – residential school system 1876 – 1996, vagyis 120 évig. Akkor azért vették el a szülőktől a gyermekeiket, hogy a nyugati kultúrértékek alapján szocializálják, átneveljék őket. Elvették a nyelvüket, földjüket, kultúrájukat, önazonosságukat (identitásukat). Többségében nem tudtak átváltozni, így kisiklott az életük. Most, 120 év után, azért vannak továbbra is gyermekeik állami gondozásban, mert képtelenek önmagukról és családjukról felelősen gondoskodni, beilleszkedni abban a társadalomba, amely tönkretette őket. 2017 február 28-án újra arról szólt egy cikk, hogy Labrador tartományban több száz kilóméterre kerülnek nevelőszülőkhöz gyermekeik. Közben azért, most végre, 120 év után azt hirdetik a médiák: jaj, bocsánat! Nem volt helyes és szép, amit tettünk! Tárjuk fel, beszéljünk róla! Gyógyítsuk a sebeket, és állítsunk helyre. Ezzel viszont addig vártak, akkor mondják ezt bűnbánóan, amikor már a folyamat visszafordíthatatlan, a munka bevégeztetett. Három-négy generáció eltelt. Nyelvüket, kultúrájukat, önazonosságukat nem ismerik. Valóságosan megsemmisítették őket – úgyhogy most már lehet mondani könnyes szemmel, hogy: bocsánat. Most már lehet és kell, hogy ez a retorika is az aktuális politikai elitet támogatva szólaljon meg önigazolásként; mert különben, igazán, nem akarnak semmit sem másképpen.

Persze azt sem szeretné senki, hogy sátrakba költözzünk és fejdíszt hordjunk – mert mi jöttünk ide, és nekünk kell alkalmazkodni. Nem ez történt, történik, hanem honfoglalás, leigázás – még ha ez nem is hangzik olyan szépen. Nevezzük nevén a dolgokat, ne játszunk kétszínű játékokat annak érdekében, hogy mindenki előtt igazoljuk magunkat, és érdekeink megvalósítását: a jogos jogtalanságot.

Jogállamban élünk, amelyben érdekek feszülnek egymásnak, és ahol sűrűn előfordulnak jogos jogtalanságok és jogtalanul jogos dolgok. Minél inkább távolodik a társadalom az abszolút értékektől, minél inkább az ember kerül a középpontba, annál labilisabb lesz az alap, amire épít.

Tanúul hívom ma ellenetek az eget és a földet, hogy előtökbe adtam az életet és a halált, az áldást és az átkot. Válaszd hát az életet, hogy élhess te és utódaid is! Szeresd az URat, a te Istenedet, hallgass szavára, és ragaszkodj hozzá”. (5Mózes 30:19–20) Ez olyan alap, ami megáll!                                                                    Szigeti Miklós

Általános